Arnold Schönberg és kortársai - Írások az új zenéről
Megjelenés ideje: 2020-06-10
Első kiadás dátuma: 2020-06-18
ISBN: 9786155062469
296 oldal
Ára: 3590 Ft
Írások az új zenéről
Ez a kötet az új zene kialakulásának idején - a 20. század második és harmadik évtizedében - született, német nyelvű zeneszerzői írásokból válogat. Ezt az időszakot mindenekelőtt Arnold Schönberg elméleti írásain keresztül igyekszik bemutatni, emellett pedig az 1910-es évek két olyan esztétikai vitájának a részleges rekonstrukciójára vállalkozik, amelyeknek a főszereplői zeneszerzők voltak. A gyűjtemény részben hiánypótló céllal készült: nagyrészt olyan jelentős, zenetörténeti munkákban sokat hivatkozott szövegek kaptak benne helyet, amelyeknek eddig még nem létezett magyar fordítása. A válogatás során ugyanakkor tartalmi szempontok is érvényesültek: arra törekedtünk, hogy az itt egymás mellé-mögé állított dokumentumok azt a rendetlenséget érzékeltessék, amely az új zenét kísérő kommentárokat és vitákat eleinte jellemezte. A tízes évek időszaka sokkal inkább szólt tervezgetésről és küzdelmekről, mintsem látványos eredményekről és kiérlelt koncepciókról, és mindennaposnak számított, hogy a legradikálisabb, jövőorientált esztétikák szerzői az általuk támadott hagyományba tökéletesen illeszkedő zeneműveket alkottak, vagy épp fordítva: azok, akik kompozícióikkal a legmesszebbre távolodtak a klasszikus-romantikus örökségtől, esztétikai nézeteikben, illetve művészi önreprezentációjukban még nem tudtak a (romantikus) hagyományokkal teljesen leszámolni. Az Írások az új zenéről mindezek mellett a címében szereplő fogalom kialakulásáról és korabeli értelmezéseiről is némi információval szolgál, és a zenetudományitól eltérő perspektívából mutathatja meg, hogy a zeneszerzők a 20. század első évtizedeiben mit is értettek ,,új zenén", illetve ,,újdonságon" és ,,újszerűségen" általában. Reményeink szerint az itt közölt vitairatok, előadások és esszék egytől-egyig értékes források lehetnek mindazok számára, akik szeretnék megismerni a 20. század eleji német zene történetét, illetve a korszak zenei-esztétikai gondolkodását.
Jávori Ferenc, vagy ahogy sokan ismerik, Fegya, a klezmer spiritus rektora. Elsajátította majd megújította a jellegzetes zsidó hangszeres nép-zenét. Zenekarával, az 1990-ben megalakított Budapest...
A zeneszerző-életrajzok az esetek túlnyomó részében kevés izgalmat tartogatnak az utókor számára, Georg Friedrich Händel (1685-1759) pályája azonban e tekintetben is kivételesnek mondható....
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ