kiadvány oldalanként
A zeneszerző-életrajzok az esetek túlnyomó részében kevés izgalmat tartogatnak az utókor számára, Georg Friedrich Händel (1685-1759) pályája azonban e tekintetben is kivételesnek mondható. Szellemi hátországát az északnémet protestáns zenekultúra adta, de művészi kíváncsisága Itáliába vonzotta, ahol nemcsak a kor népszerű operaházaiban aratott jelentős sikert, hanem a katolikus egyház szívében, római bíborosok palotáiban is. Nem volt még harminc éves, amikor Londonba költözött, ahol az 1720-as években tomboló operaláz központi alakjává vált. Impresszárióként Itáliából szerződtetett énekesekkel, zeneszerzőként lenyűgöző operákkal bűvölte el az angol közönséget, majd amikor az olasz opera iránti lelkesedés alábbhagyott, több anyagi és fizikai összeomlást követően egy új műfaj, az angol oratórium megteremtésével találta meg a kiutat mind önmaga, mind a brit zenekultúra számára. Händel végül valóságos nemzeti intézménnyé vált: ő az első zeneszerző, akinek még életében szobrot állítottak, az ő egyik művéből készült minden idők első hangfelvétele (1888-ban), és róla szól az első zeneszerző-életrajz is. Utóbbiból, John Mainwaring 1760-as munkájából éppúgy sokat idéz Christopher Hogwood(1941-2014) alapműnek számító Händel-biográfiája, mint egyéb korabeli dokumentumokból (levelekből, naplókból, újságcikkekből), hogy felvázolja ezt a páratlanul gazdag és fordulatokban gazdag életutat, valamint az életmű fogadtatástörténetét. Händel-kutatóként Hogwood ugyanúgy jár el, mint historikus karmesterként tette: az eredeti forrásokat használja, és azokat történeti kontextusban értelmezi. Händelről szóló életrajza éppen ettől válik lebilincselő olvasmánnyá, szellemi-zenei időutazássá.
352 oldal
3990 Ft
Vannak a művészet világában tetőző vagy hanyatló periódusok - azok az évek azonban, amelyekben Robert Schumann az általa alapított és szerkesztett Neue Zeitschrift für Musik tanulmányait, cikkeit, kritikáit írja, a születés esztendői. Ez idő tájt - a 19. század harmincas éveiben - alakul ki a szó modern értelmében vett opera- és hangversenyélet, a zenei sajtó, a zenekritika és zenei publicisztika, az intézményes zeneoktatás, sőt az első kritikai kiadások - összkiadások - is ekkortájt születnek meg.
Schumann avatott tollforgató, de nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy egyrészt igazi hivatása a zeneszerzés, másrészt korának hű gyermeke, tehát nem idegen tőle az indulat, sőt a csapongás sem. Ezért írásaiban megfigyelhető bizonyos rapszodikus jelleg, ez azonban nem hiányosság, hanem szín, személyiségjegy, érték. Izgalmas élmény megismerni a megháromszorozott alkotói-kritikusi szubjektum alteregóit: a harcias Florestant, a szelíd Eusebiust és a kiegyensúlyozott Raro mestert. Az a körülmény, hogy az ő eltérő beszéd- és gondolkodásmódjuk érzékeny többszólamúsága az írásoknak finoman ellenpontos jelleget ad, arra is figyelmeztet, hogy Schumann szövegeit olvasni mindig személyes tapasztalat - hogy a kritikákon keresztül bizalmas közelségbe kerülünk a zeneszerző személyiségéhez.
A Schumann írásaiból válogató kötet régi adóssága a magyar zenei könyvkiadásnak. A többségében rövid, mindössze néhány oldal terjedelmű szövegek nemcsak a 19. századi zenei élet fontos dokumentumai, amelyek többek között Liszt, Chopin vagy Mendelssohn korabeli recepciójára vetnek fényt, hanem a modern zenekritika műfajának születését is nyomon követhetjük belőlük.
344 oldal
3990 Ft
Korunkban, mondhatni, megszokott jelenség, hogy a zeneszerző elméleti reflexiókat fűz művéhez, előkészíti, felvezeti vagy éppen iskolázza az esztétikai tapasztalatot, vagy kontextualizálja alkotásait. A 19. században ez jóval ritkábbnak számított; az pedig, hogy egy olyan jelentőségű művészeti életműnek, mint amilyen Richard Wagneré, egyenesen a szerző saját kezűleg írott elmélete nyisson kaput, kifejezetten egyedülálló recepciótörténeti jelenség. A Wagner műveinek előadásával, befogadásával és értelmezésével kapcsolatos kérdések máig elválaszthatatlanok azoktól a vitáktól, amelyek az elméleti írásaiban vagy az azok kapcsán felvetett fogalmakról - például a Gesamtkunstwerkről, a végtelen dallamról, a jövő zenéjéről, a zenedrámáról - szólnak. Ez a kötet Richard Wagner művészetelméleti írásaiból nyújt válogatást a magyar olvasónak. Igyekeztünk olyan szövegeket kiválasztani, amelyeket a gyakorló muzsikus tapasztalatai hitelesítenek, hiszen Wagner szövegei között számos spekulatív természetű írás is helyet kapott. A zürichi években megjelentett elméleti művek többségének (így az Opera és dráma, vagy A jövő műalkotása) célja egy még nem létező művészet elméleti körvonalazása volt. Ezzel szemben az 1870-es években keletkezett, kései zenedramaturgiai írások annak a művésznek a gondolatait és tapasztalatait juttatják kifejezésre a ,,zenedráma" gyakorlatával kapcsolatban, aki már megalkotta a ,,jövő műalkotásait". E kései szövegek izgalmas módon lépnek vitába az Opera és dráma meghatározó téziseivel, oly módon, hogy szerzőjük voltaképpen sohasem vonta vissza az abban kifejtett, korábbi meggyőződéseit. E zenedramaturgiai írások mellett az olvasó Wagner két korábbi, nagy jelentőségű és hatású szövegét is megtalálja e gyűjteményben: a szimfonikus költemények 1857-ben keletkezett apológiáját és a karmesteri gyakorlatot talán minden egyéb korabeli írásműnél mélyebben meghatározó esszét a vezénylésről.
240 oldal
3590 Ft
Ez a kötet az új zene kialakulásának idején - a 20. század második és harmadik évtizedében - született, német nyelvű zeneszerzői írásokból válogat. Ezt az időszakot mindenekelőtt Arnold Schönberg elméleti írásain keresztül igyekszik bemutatni, emellett pedig az 1910-es évek két olyan esztétikai vitájának a részleges rekonstrukciójára vállalkozik, amelyeknek a főszereplői zeneszerzők voltak.
A gyűjtemény részben hiánypótló céllal készült: nagyrészt olyan jelentős, zenetörténeti munkákban sokat hivatkozott szövegek kaptak benne helyet, amelyeknek eddig még nem létezett magyar fordítása.
A válogatás során ugyanakkor tartalmi szempontok is érvényesültek: arra törekedtünk, hogy az itt egymás mellé-mögé állított dokumentumok azt a rendetlenséget érzékeltessék, amely az új zenét kísérő kommentárokat és
vitákat eleinte jellemezte. A tízes évek időszaka sokkal inkább szólt tervezgetésről és küzdelmekről, mintsem látványos eredményekről és kiérlelt koncepciókról, és mindennaposnak számított, hogy a legradikálisabb, jövőorientált esztétikák szerzői az általuk támadott hagyományba tökéletesen illeszkedő zeneműveket alkottak, vagy épp fordítva: azok, akik kompozícióikkal a legmesszebbre távolodtak a klasszikus-romantikus örökségtől, esztétikai nézeteikben, illetve művészi önreprezentációjukban
még nem tudtak a (romantikus) hagyományokkal teljesen leszámolni.
Az Írások az új zenéről mindezek mellett a címében szereplő fogalom kialakulásáról és korabeli értelmezéseiről is némi információval szolgál, és a zenetudományitól eltérő perspektívából mutathatja meg, hogy a zeneszerzők a 20. század első évtizedeiben mit is értettek ,,új zenén", illetve ,,újdonságon" és ,,újszerűségen" általában.
Reményeink szerint az itt közölt vitairatok, előadások és esszék egytől-egyig értékes források lehetnek mindazok számára, akik szeretnék megismerni a 20. század eleji német zene történetét, illetve a korszak zenei-esztétikai gondolkodását.
296 oldal
3590 Ft
Ma már senki nem vonja kétségbe, hogy Dohnányi Ernő (1877-1960) Bartók Béla és Kodály Zoltán mellett a 20. századi magyar zenetörténet egyik legjelentősebb alakja volt. Dohnányi zeneszerzői, karmesteri, előadói munkásságáról az elmúlt évtizedek kutatásainak köszönhetően egyre többet tudunk. Kevésbé közismert ugyanakkor, hogy szerteágazó tevékenységének köszönhetően, hosszú élete során Dohnányi számos olyan szöveget is írt, amelyek általános zenetörténeti vagy zeneélet-történeti szempontból jelentősnek mondhatók. Emellett igen tanulságosak a különféle minőségében, azaz zeneszerzőként, előadóként, pedagógusként vagy intézményvezetőként adott nyilatkozatai és interjúi is. Jelen kötet ezekből kínál válogatást abban a reményben, hogy a szövegek elolvasása hozzájárulhat a napjainkban mind népszerűbb zeneszerző személyiségének és konzervatív-eklektikus stílusának jobb megértéséhez, valamint a korszak magyar és nemzetközi zenekultúrájának a megismeréséhez. A különféle hagyatékokból összegyűjtött, illetve sajtókutatások során feltárt dokumentumokat számos magyarázó és kiegészítő jegyzet hozza közel az olvasóhoz.
560 oldal
4490 Ft
Alan Walker tíz évig munkálkodott monumentális és meghatározónak szánt Chopin-életrajzán. Ezalatt az elsődleges források sokaságát böngészte át és dolgozta fel többek között Varsóban, Párizsban, Londonban, New Yorkban és Washingtonban. Fáradozásainak gyümölcse minden idők legátfogóbb monográfiája a nagy lengyel zeneszerzőről.
De Walker műve több is ennél: sok makacs tévképzetet, mítoszt és legendát korrigál, amelyek mindmáig torzítják Chopin megítélését. Mindemellett beszámol Chopin életének drámai fordulatairól és zűrzavaros történelmi hátteréről, minden eddiginél alaposabban részletezi lengyelországi gyermek- és ifjúéveit, továbbá kutatómunkájának eredményeit Chopin és George Sand kilencévnyi együttélésének precíz feltárásában is kamatoztatja.
A Fryderyk Chopin című kötet lebilincselő és olvasmányos, ám egyszersmind tudományos megalapozottságú. A hivatásos zongorista és a zenetörténész éppoly haszonnal forgathatja, mint bármely igényes zenekedvelő. Lisztről írott korszakos életrajzához hasonlóan Walker Chopin zenéjének sajátságaira is páratlan érzékenységgel tapint rá, és könyve lapjain szinte megelevenedik a 19. század egyik legendás és igen szerethető művészének alakja.
816 oldal
6990 Ft
,,Tintinnabuli - amikor válaszokat keresek az életemben, a zenémben, a munkámban, sétálok egyet ezen a vidéken. Nehéz időkben pontosan érzem, hogy mindannak, ami külsődleges, nincs jelentősége. A dolgok sokfélesége csak megzavar, nekem az Egyet kell keresnem. Mi ez az Egy, és hogyan találok el hozzá? A tökéletességnek sokféle formája létezik: mindaz, ami lényegtelen, alásüllyed. Valami ilyesmi a tintinnabuli is. Ott egyedül vagyok a némasággal." Arvo Pärt (1935) korunk egyik legismertebb és legnépszerűbb zeneszerzője, aki saját maga alkotta kompozíciós technikájával, a tintinnabulival meghódította a világ zeneszerető közönségét. Ez a válogatás az észt zeneszerző saját írásait, köszönőbeszédeit, illetve a vele készült legfontosabb interjúkat és beszélgetéseket tartalmazza. A könyvet egy Pärt életútját és gazdag életművét bemutató, részletes kísérőtanulmány teszi teljessé.
248 oldal
3490 Ft
,,Van-e a zenének nyelve? >>Nyelvszerű-e<< a zene? (...) Ha képesek lennénk is e kérdésnek világos értelmet adni, vajon volna-e rá általános válasz? 20. századi fejlődésével (...) összefüggésben felhozták, hogy a zenében véget ért a nyelvszerűség kora, s e tényállást hol felszabadulás-ként, hol veszteségként értelmezték. És ha igaz, hogy valóban véget ért a nyelvszerű zene kora, hogyan értsük ezt: a zene történelmi változásának a kifejeződéseként? Esetleg egy, nem csupán a zenét vagy akár valamennyi művészetet, hanem az egész társadalmat érintő történelmi kor-szakváltás kifejeződéseként?" Albrecht Wellmer zene és nyelv viszonyáról írott kései nagyesszéje a zenefilozófiai gondolkodás széles körű problematikáját átfogó könyv. Wellmer szemléletmódját e műben egyfajta multiperspektivikusság jellemzi: egyszerre érvényesíti a nyelvfilozófia, a hermeneutika, a de-konstrukció és a kritikai filozófia szempontrendszerét, ugyanakkor mindezek kritikáját is ambicionálja. Könyvében a szerző előbb a zene és nyelv kapcsolatára vonatkozó tradicionális kérdéseket tekinti át, majd az esztétikai tapasztalat különböző formáit elemzi, illetve megvizsgálja, miként függ össze a művek reflektált tapasztalata nyelvi interpretációjukkal. Wellmer (zene)esztétikai gondolkodására nagy hatást gyakorolt egykori tanára, Theodor W. Adorno. Adorno esztétikai és zenefilozófiai írásait Wellmer talán mindenkinél mélyebben is-meri, és lenyűgözően szuverén módon képes értelmezni, egyszersmind tovább is gondolni azok meghatározó fogalmait és problémáit. Ennek megfelelően Adorno esztétikája egyszerre képezi Wellmer könyvének fontos inspirációját és kritikai tárgyát. Könyve utolsó harmadában Wellmer két zeneszerző, John Cage és Helmut Lachenmann munkásságát elemzi, s ezeken keresztül igyekszik bemutatni, milyen formát ölthet a zene nyelvszerűsége és a zene ,,hermeneutikai jellege" a 20. század második felében. Az Esszé a zenéről és a nyelvről az utóbbi évtizedek egyik legjelentősebb zenefilozófiai tárgyú munkája, amely a kor-társ zeneszerzés által felvetett kompozíciós kérdésekre is hiteles válaszokkal szolgál.
400 oldal
4990 Ft
A brit-kanadai zenetörténész, Alan Walker neve jól ismert a hazai közönség előtt: háromkötetes Liszt-monográfiája magyar nyelven is hozzáféhető. Walker Liszt-kutatásai során bukkant rá Hans von Bülow-ra. Bülow volt Cosima Liszt első férje, és a korszak legkiemelkedőbb zongoristájaként, karmestereként tartották számon. Pályája nagyban meghatározta a 19. század második felének zenei arculatát: nemcsak Liszt, hanem Wagner zenéjének is értő tolmácsolója volt. Élettörténete ráadásul romantikus regények lapjaira illik: az általa csodált Wagner szerette el feleségét, az imádott Cosimát. Bülow ennek ellenére nem szakította meg a kapcsolatát Wagnerrel, depressziója ugyanakkor mind inkább elhatalmasodott rajta. Elképesztő élettörténete olyan történészre várt, mint Walker, aki regényszerű izgalmassággal képes írni, ugyanakkor a történészi pontosság és alaposság szolgáltatja munkája aranyfedezetét. A nagyszabású kötet a zeneszerető nagyközönség számára éppoly szellemi izgalmakat kínál, mint a zenész-zenetörténész szakma számára. Bülow-nak ráadásul számos fontos magyar kapcsolata is volt, több ízben is fellépett Magyarországon, komoly sajtóvisszhangra találva ezzel. Ekként a zongorista-zeneszerző nemcsak az európai, hanem a magyar zenetörténetnek is meghatározó szereplőjévé vált, aki bizonyos értelemben fontos összekötő kapcsot is jelentett a hazai és nemzetközi zenei élet között.
656 oldal
4990 Ft
A zeneszerzők többnyire áldozatai a zenekritika műfajának, nem pedig művelői. A zene történetében azonban akad néhány kivétel, akik olykor maguk is ,,hóhérrá" váltak, ha kellett, vagy éppen ha felkérték őket: Schumann és Berlioz mellett Claude Debussy is közéjük tartozik. 1901-től több-kevesebb rendszerességgel haláláig közölt hangversenykritikákat, amelyek vállaltan szubjektív hangon, szellemes, nemritkán vitriolos stílusban számoltak be a századelős Párizs meghatározó - vagy olykor kevésbé fontos - zenei eseményeiről. Az olvasó nemcsak a zene korabeli fővárosának pezsgő hangversenyéletébe nyerhet betekintést a kötet révén, hanem Debussy esztétikai gondolkodását, ízlésbeli preferenciáit is megismerheti. A kritikák olykor mára feledésbe merült zeneszerzőkről vagy előadókról szólnak (őket gazdag jegyzetapparátus hozza közelebb a mai olvasóhoz), máskor neves kortársak és elődők kerülnek Debussy célkeresztjébe. A kötetben Debussy valamennyi írása új fordításban, teljes terjedelmében megtalálható - egy 1959-ben megjelent magyar nyelvű válogatás csupán a teljes anyag mintegy harmadát tartalmazta -, és első ízben kapja kézbe az olvasó magyar nyelven a Debussyvel készített összes ismert interjút.
320 oldal
3490 Ft
Jávori Ferenc, vagy ahogy sokan ismerik, Fegya, a klezmer spiritus rektora. Elsajátította majd megújította a jellegzetes zsidó hangszeres nép-zenét. Zenekarával, az 1990-ben megalakított Budapest...
A zeneszerző-életrajzok az esetek túlnyomó részében kevés izgalmat tartogatnak az utókor számára, Georg Friedrich Händel (1685-1759) pályája azonban e tekintetben is kivételesnek mondható....
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ