kiadvány oldalanként
Musica scientia
1872 áprilisában az épp Pesten tartózkodó Jacques Offenbach megtekintette a Tannhäuser egyik előadását a Nemzeti Színházban. A Fővárosi Lapok így tudósított az eseményről: ,,Egy földszinti páholyban ült Offenbach is, az operettek termékeny szerzője. A lepke meglátogatta az oroszlánt, de hatalmas hangját nem sokáig állta ki, s csak másfél felvonást hallgatott meg Wagner zenéjéből, mely a zenevilágban csaknem ellenkező sarokpontot képez, mint az övé." A magyar közönség számára persze Offenbach mindig is ,,az operettek termékeny szerzője", ,,a zene Arisztophanésze" és ,,a zenei farce-ok nagy mestere" maradt; a csellóvirtuózról és -pedagógusról, vagy a Lafontaine állatmeséit megkomponáló dalszerzőről senki nem tudott. De vajon minek köszönhető, hogy Offenbach műveit oly gyakran állították szembe az ,,oroszlán", Wagner zenéjével? Hogyan lett ebből a muzsikusból, akinek egyes operettjeit a 19. században még ,,a zenei pornográfia" alkotásainak tekintették, a 20. század elejére klasszikus szerző? És miként kerültek darabjainak 1950-es évekbeli előadásain olyan mozzanatok a szövegkönyvekbe, mint a Fehér Ház és az amerikai alvilág kapcsolata, a Marshall-segély vagy éppen egy imperialista összeesküvés? Többek között ezekre a kérdésekre is keresi a választ Bozó Péter könyve, amely a budapesti sajtóban megjelent kritikák és a színházi előadások fennmaradt előadási anyagai alapján mutatja be Offenbach változó magyarországi megítélését, a műveinek megjelenését követő, közel egy évszázadnyi időszakban, nemzetközi kitekintéssel, az angol, francia és német nyelvű szekunder irodalom legfrissebb fejleményeit sem tévesztve szem elől.


Bozó Péter zenetörténész. PhD doktori fokozatát a budapesti Zeneakadémián szerezte 2010-ben, egy Liszt dalainak szentelt, weimari forrástanulmányokon alapuló értekezéssel. Disszertációjának könyvváltozata, amely A dalszerző Liszt címmel a Rózsavölgyi és Társa kiadónál jelent meg 2017-ben, elnyerte a Magyar Zenetudományi és Zenekritikai Társaság Kroó György Plakettjét. 2006 óta az MTA Zenetudományi Intézetének munkatársa, ahol OTKA, NKFIH, TÁMOP és Bolyai János posztdoktori ösztöndíjasként az operett párizsi kezdeteiről és magyarországi gyakorlatáról folytatott kutatásokat. A Studia Musicologica című nemzetközi zenetudományi folyóirat főszerkesztője, emellett rendszeresen tart kurzusokat a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Doktori Iskolájánál.
272 oldal
3990 Ft
Járdányi Pál (1920-1966) zeneszerző, népzenekutató és zenepedagógus születésének centenáriuma hívta életre e tanulmánykötetet. A kiadvány célja azonban nem korlátozódik a formális tiszteletadásra: nemcsak Járdányi alakja körvonalazódik a róla szóló mélyanalízisekből, hanem személyén és tevékenységén keresztül egy bő fél évszázad elevenedik meg annak művészi és tudományos eredményeivel, politikai kötélhúzásaival és személyes tragédiáival együtt. A magyar zeneszerzés és zenetudomány jelentős képviselői - többek között Kodály Zoltán, Ádám Jenő, Dohnányi Ernő, Farkas Ferenc, Ligeti György, Rajeczky Benjamin, Szabolcsi Bence és Szőllősy András - vonulnak fel a zenei élet egy-egy izgalmas jelenségére fókuszáló esettanulmányokban, amelyeknek érvelései helyenként hangsúlyosan, máshol csupán áthallások révén érzékeltetik Járdányi álláspontját az aktuálisan tárgyalt kérdésekben. A tanulmányok sokszínűsége jóvoltából a kötet nemcsak a gyakorló muzsikusok és a zenetudomány művelői számára biztosít tudományos hitelességű forrásanyagot, hanem a zene- és kultúratörténet iránt érdeklődő nagyközönség számára is érdekfeszítő olvasmányokat kínál a 20. századi magyar zene történetéről.
440 oldal
3990 Ft
E monográfia az első olyan összefoglaló munka, amely szisztematikusan vizsgálja és értékeli az 1956-től 1989-ig tartó Kádár-korszak teljes zeneszerzői termését. Dalos Anna kötete elsősorban azt kívánja bemutatni, miképp reflektáltak a különböző generációkhoz tartozó magyar zeneszerzők a kortárs nyugat-európai, illetve észak-amerikai zeneszerzői technikákra, miképpen igyekeztek új zenei tapasztalataikat beépíteni saját életművükbe és miképpen gondolkodtak a modern zenéről és általában véve a zeneszerzésről. A munka a repertoár-kutatás műfajába tartozik, azonban messze túllép e műfajon, amennyiben analitikus megközelítésével egyrészt a zeneszerzők gondolkodását és az alkalmazott technikákat tárja fel, másrészt arra a kérdésre keres választ, hogy a Kádár-kori Magyarországon alkotó komponisták miképpen reagáltak az őket körülvevő mindennapokra, műveik milyen poétikai diskurzusokba épültek be. E diskurzusok vizsgálatába - a művek részletes elemzése mellett - a kortárs zenekritika, illetve a zenetudományi recepció dokumentumainak feldolgozását is bevonja a szerző. A monográfia további célja, hogy meghatározza a magyar zeneszerzés helyét az egyidős nemzetközi kortárs zenei gyakorlatban.
448 oldal
4990 Ft
Ez a könyv évtizedek kutatásának összegzése, a szerző Muszorgszkij utolsó nagyszabású operája, a főműnek is tekinthető Hovanscsina rehabilitációjáért folytatott munkálatainak kísérője és egyfajta mellékterméke. Bojti János a mű rekonstrukciójának szükségessége mellett érvel, és tárgyához történelmi, esztétikai, zenei, formai valamint dramaturgiai irányból közelítve az opera átfogó értelmezését, sőt újraértelmezését kínálja.
Erre az újraértelmezésre azért van szükség, mert a Hovanscsina zenéjének és szövegének mindeddig nem volt végleges, a szerző akaratának megfelelő, azt kompromisszumok nélkül érvényesítő formája. A kézirat csupán zongorakíséretes formában, hiányosan jelent meg 1931-ben. Ennek javított kiadása 1976-ban látott napvilágot, melyben a közreadó egy új kézirat felbukkanásáról adott hírt, amely ugyan lehetővé teszi az elveszett részek rekonstrukcióját, ám ezt a feladatot a közreadók továbbra sem végezték el.
Az opera két formában került korábban kiadásra: Muszorgszkij halála után Rimszkij-Korszakov szerkesztette át és hangszerelte meg a darabot, majd 1959-ben Sosztakovics végezte el e munkát az 1931-ben megjelent kiadást véve alapul. A rekonstrukció hiányában mindkét szerkesztő és hangszerelő sajátosan értelmezte az operát, és az aktuális történelmi helyzetnek megfelelően az egyikük birodalmi szemlélettel alkotta meg a saját változatát, a másikuk pedig szovjetizálta a magáét. A nem túl nagy Hovanscsina-irodalom szerzői óhatatlanul e két átdolgozó hatása alá kerülve elemezték a művet, amelyet rendszerint rejtélyesnek, szokatlannak találtak.
A korábbi elméletekkel és elemzésekkel ellentétben Bojti János a Hovanscsina újraszerkesztését és újrahangszerelését, valamint a hiányzó részek rekonstrukcióját követően alakítja ki saját újszerű álláspontját. A kötet értékét tovább növeli, hogy az átfogó elemzés mellett az olvasó az opera szövegkönyvének első magyar nyelvű műfordítását is megtalálja.
oldal
4990 Ft
A fordítóként és szerkesztőként is komoly életművet maga mögött tudó Szabolcsi-díjas zenetörténész, Hamburger Klára a 20. század második felében felvirágzó Liszt-kutatás egyik legjelentősebb, nemzetközileg ismert alakja. Lisztről szóló első írásai az 1960-as években jelentek meg, tanulmányait magyar, angol, német, francia, olasz és orosz folyóiratokban, könyvekben publikálta. Liszt életét és művét összefoglaló könyvének felújított, bővített kiadása Franz Liszt: Leben und Werk címen 2010-ben jelent meg a Böhlau Verlagnál, Liszt Ferenc zenéje című munkája pedig a Balassi kiadó gondozásában.
A most megjelenő tanulmánykötet egy hosszú és gazdag kutatói életút megkoronázása: ismertebb és kevésbé ismert - ma azonban csak nehezen hozzáférhető - írásait gyűjti egybe. A tanulmányok között egyaránt helyet kapnak átfogó témákat tárgyaló írások - Wagner és Liszt barátsága, Liszt cigányzene-fogalma, az utókor képe Lisztről -, a zeneszerző ismert kortársaihoz fűződő viszonyát áttekintő szövegek, s persze zenei kérdéseket tárgyaló, elemző jellegű cikkek. A magyar olvasó számára különösen izgalmasak és fontosak lehetnek azok a tanulmányok, amelyek Liszt magyar kapcsolatait tárgyalják, rávilágítanak arra a közegre, amely a 19. századi Magyarországon körülvette a ,,hírhedett zenészt", és amelyek megerősítik, hogy Liszt számára rendkívül fontos volt magyarsága és szülőhazájához fűződő viszonya.
352 oldal
4490 Ft
Ma már aligha kérdéses, hogy Ligeti György (1923-2006) a 20. század második felének egyik legeredetibb és legnagyobb hatású zeneszerzője volt; azon kevesek egyike, akiknek munkássága a kortárs zene szűk szakmai berkein túl is lelkes fogadtatásra talált. Ligeti sokféle hatást magába olvasztó művészetének egyik legszembeötlőbb vonása, hogy a világ számos népének, nemzetiségének hagyományos zenéjét felhasználja, ám ezt igen egyéni módon teszi. Hogy a felhasznált zenék között a komponista számára ismerős magyar és román népzenének kitüntetett szerepe, különös jelentősége van, arra már az 1990-es években több elemző is felfigyelt. Mégis a jelen könyv az első, amely az összes elérhető forrást számba véve, átfogó módon, a maga összetettségében mutatja ki a kelet-európai népzene nyomait Ligeti darabjaiban, és tesz kísérletet ez alapján a művek újraértelmezésére.
Kerékfy Márton (1981) zenetörténész és zeneszerző, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Zenetudományi Intézet Bartók Archívumának tudományos munkatársa, a Bartók-összkiadás szerkesztője és az Editio Musica Budapest főszerkesztője. Fő kutatási területe Bartók és Ligeti zenéje; tanulmányai magyar, angol és német nyelvű folyóiratokban, tanulmánykötetekben jelentek meg. 2010-ben magyarra fordította és közreadta Ligeti válogatott írásait, valamint társszerkesztője volt a 2017-ben megjelent György Ligeti\'s Cultural Identities című kötetnek.
256 oldal
3490 Ft
A zenei gondolatok időbeli elrendezésének kérdése, vagyis
a zenei forma témája valamikor a 18. század második
felében tűnt fel a zeneelméleti gondolkodásban, a J. S.
Bach és a zenei forma két kultúrája című könyv azonban
a 18. század első felének zenéjét, elsősorban Johann
Sebastian Bach életművét vizsgálja. Fazekas Gergely arra
tesz tehát kísérletet, hogy feltárja, miként gondolkodtak
a zenei formáról azt megelőzően, hogy a kérdés a zeneelméleti
irodalom szerves részévé vált volna. A kötet párhuzamos
dialógusok sorozata, amelyben párbeszédbe
lépnek egymással 17-18. századi zeneelméleti szövegek,
a 19. századi Bach-irodalom bizonyos szeletei, kurrens
zenetudományi elméletek és Bach-darabok analízisei. A
zenetörténet és zeneelmélet határvidékén járó, lendületes
stílusban megírt szöveg számos olyan témát tárgyal,
amely a Bach kora iránt érdeklődő zenerajongó számára
is érdekes lehet: ilyen a zenemű 18. század eleji fogalma,
zene és retorika problematikus viszonya vagy Bach fogadtatástörténetének
néhány különös mozzanata. A zenei
felfedezésekben gazdag, részletes elemzések ugyanakkor
a különböző műfajú kompozíciók mélyebb rétegeibe
kalauzolják el az olvasót, hogy képet adjanak róla, miként
épülnek fel Bach káprázatosan végiggondolt hangzó
konstrukciói.
Fazekas Gergely (1977) zenetörténész, a Liszt Ferenc
Zeneművészeti Egyetem docense. 2012 és 2017 között
a Rózsavölgyi és Társa Kiadó főszerkesztője volt, a 2017-
2018-as tanévben Fulbright-ösztöndíjjal az amerikai Bard
College-on tanított. Budapesten él.
264 oldal
3490 Ft
Három és fél évtized munkájának eredménye a kötetet alkotó tizenkét tanulmány, melyek eredeti alakjukban 1983 és 2016 között láttak napvilágot zenei folyóiratokban, könyvekben, illetve rádióelőadások formájában. Szerzőjük, Papp Márta a rádiós zenei ismeretterjesztés mellett intenzíven foglalkozott a 19. századi orosz zenével, s forráskutatást végzett leningrádi (szentpétervári) és moszkvai könyvtárakban, kézirattárakban, archívumokban. Ennek köszönhetően tárt fel olyan rejtélyes témákat, melyeknek feldolgozását a nemzetközi zenetudományi irodalomban is jegyzik, de amelyeket a szovjet-orosz muzikológusok elmulasztottak kikutatni: ilyen Muszorgszkij Gyermekszoba című dalciklusának weimari fogadtatásáról íródott orosz hamisítvány esetét bemutató esszé, vagy a Háztűznéző című operatöredék két szerzői verziójának lényeges különbségét feltáró tanulmány. A kötetben megelevenedő jelentős orosz zeneszerzőkről (például Glinkáról, Borogyinról, Rimszkij-Korszakovról, Sosztakovicsról) készített portrék kidolgozását a szerző pedagógiai működése, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen tartott orosz zenei kurzusok is segítették.

232 oldal
3490 Ft
Liszt Ferenc szerteágazó életútjának és életművének számos mozzanata jól ismert: az Európát beutazó zongoravirtuóz rendkívüli sikerei köztudomásúak, a Weimarban letelepedett progresszív komponista legfontosabb művei a koncertrepertoár alapját képezik, tudjuk, hogy Liszt volt a 19. század egyik legjelentősebb egyházi zenésze, s hogy kései korszakának letisztult, szikár művei a 20. századba mutatnak előre. E sokarcú életművön belül többnyire árnyékban marad a romantika korának egyik legfontosabb, s legbensőségesebb műfaja, a dal. Bozó Péter monográfiája a Liszt-dalok kevéssé ismert világába kalauzolja el az olvasót, és elsődleges forrásokra, illetve a legfrissebb szakirodalomra építve nyújt képet erről az izgalmas repertoárról. Áttekinti Liszt dalainak kronológiáját, fogadtatását és különböző kiadásait; tárgyalja a művek különféle alakváltozatait és a mögöttük meghúzódó sajátosan liszti zeneszerzői gondolkodást; és érzékeny elemzések révén veszi számba a dalok legfőbb típusait. Túl azon, hogy felvázolja a dal műfajának 19. századi kontextusát, részletesen leírja azt a történelmi hátteret is, amely a többféle zenei-nemzeti identitással (magyar, francia, német) rendelkező Liszt művészetének megértéséhez nélkülözhetetlen. Bozó Péter könyve tehát nem csupán énekeseknek, Liszt-rajongóknak és a dalirodalom szerelmeseinek kínál izgalmas szellemi kalandot, hanem a 19. századi zene- és kultúrtörténet iránt érdeklődő szélesebb olvasóközönség számára is.



Bozó Péter (1980) zenetörténész, 2006 óta az MTA BTK Zenetudományi Intézet Magyar Zenetörténeti Osztályának munkatársa. PhD doktori fokozatát weimari forrástanulmányok nyomán a budapesti Zeneakadémián szerezte 2010-ben, a jelen könyv alapjául szolgáló doktori értekezéssel. OTKA posztdoktori ösztöndíjasként az operett párizsi kezdeteiről és magyarországi gyakorlatáról folytatott kutatásokat. Jelenleg Bolyai-ösztöndíjasként Jacques Offenbach műveinek magyarországi fogadtatását vizsgálja.
208 oldal
2490 Ft
Az a tizenkét tanulmány, amelyet kötetébe Dalos Anna - napjaink meghatározó Kodály-kutatója -összeválogatott, Kodály Zoltán és a történelem viszonyát vizsgálja, mégpedig lenyűgözően sokféle aspektusból. Dalos Anna számára az eszmetörténeti problémák éppoly fontosak, mint az egyes művekre jellemző zene-technikai részletkérdések. Írásait három részre osztotta. Elsőként Kodály történelemképének kontextusát tárja fel, azt a kérdést járva körül, hogy a muzsikusként és bölcsészként egyaránt kivételesen művelt Kodály miként reflektált saját zenetörténeti helyére, s népzenekutatói tudományos tevékenysége miként határozta meg alkotói működését. A tanulmányok következő csoportjában fontos Kodály-művek - a Háry János, a 2. vonósnégyes, a Színházi nyitány és a C-dúr szimfónia - elemzése révén e kompozíciókat a korszak különböző zenei irányzatainak közegében helyezi el, illetve Kodály életének személyes mozzanataiban talál számukra értelmezési keretet. A tanulmányok harmadik csoportja Kodály szellemi hagyatékával foglalkozik. Dalos Annát éppúgy érdekli az úgynevezett Kodály-iskola tagjainak és mesterüknek alkotói kapcsolata, mint a Kodály utáni generáció zenei stílusának elméleti háttere, vagy éppen a másod- és harmadgenerációba tartozó zeneszerzők Kodályhoz fűződő viszonya. Dalos Anna bátran szembeszáll a hazai zenetudományra hosszú ideig jellemző apologetikus Kodály-képpel, s tárgyához elfogulatlanul közelít. Írásai elgondolkodtatók, olykor vitára ingerlők, de mindig releváns kérdéseket tárgyalnak, s azáltal, hogy nem tagadják el a Kodály-életmű és a kodályi hagyaték utóéletének problematikus vonásait, rendkívüli szolgálatot tesznek a kései utókornak: segítenek egy hiteles Kodály-kép kialakításában, közelebb visznek a 20. századi magyar zenetörténet egyik legjelentősebb alakjához.

Dalos Anna (1973) zenetörténész, zenekritikus, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Zenetudományi Intézet Lendület 20-21. Századi Magyar Zenei Archívumának és Kutatócsoportjának vezetője. Számos tanulmány, kismonográfia szerzője, a 20. századi magyar zenetörténet kutatója. 2007 óta tanít a Zeneakadémián. Hazai és nemzetközi zenetudományi konferenciákon rendszeresen tart előadásokat az új magyar zenéről.
184 oldal
2490 Ft
Az operett műfajáról beszélni tudományos berkekben sem mindennapos esemény. A műfaj színháztörténeti beágyazottsága erős feldolgozatlanságot mutat, s ez a jelenség nem írható a könnyed,...
1872 áprilisában az épp Pesten tartózkodó Jacques Offenbach megtekintette a Tannhäuser egyik előadását a Nemzeti Színházban. A Fővárosi Lapok így tudósított az eseményről: ,,Egy földszinti...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ