kiadvány oldalanként
Kották
Szodoray Péter legújabb, négyszólamú vegyes karra és zongorára komponált művét Kosztolányi Dezső azonos című költeménye ihlette.
32 oldal
1990 Ft
Hiánypótló kotta, egyben a Rózsavölgyi Kiadó egy korábbi, nagy sikerű kiadványának folytatása a jelen kötet, Mező Imre zeneszerző munkája. A karácsonyi ünnepkörhöz kapcsolódó, harminchét ismert magyar népdal és népének könnyen játszható, négykezes feldolgozása található benne, összesen hetven tétel. A feldolgozások az azonos című, 2011-ben megjelent kétkezes kötet anyagával megegyeznek, a négykezes változat azonban lehetővé teszi, hogy az ifjú zongorista növendékek már a kezdetekkor együtt üljenek a billentyűkhöz, együtt fedezzék fel, hogy mit jelent a másikra való odafigyelés, az alkalmazkodás, a közös játék, egyszóval kamarazenélés öröme. Reményeink szerint Mezői Imre gyönyörű és invenciózus darabjai kedvelt számai lesznek a zeneiskolák karácsonyi hangversenyeinek éppúgy, mint a nagycsaládi karácsonyok házi koncertjeinek.


,,Az alsó fokú tanításban tapasztaljuk, hogy milyen nagy örömet jelent növendékeinknek a közös játék, a négykezes. Pedagógiailag pedig felbecsülhetetlen jelentőségű. A Kiskarácsony Nagykarácsony kis darabjai szinte észrevétlenül vezetik be a játékosokat a zenei szerkesztés rejtelmeibe (imitáció, dallam-kíséret, variációk, tonalitás-atonalitás). A dúsabb hangzás lelkesítőleg hat a növendékekre, a közös felelősség, az egymásra figyelés, az alkalmazkodás zenei és emberi fejlődésük segítője. Köszönjük a szerzőnek, hogy gondolt az ifjú zongoristákra, amikor ezt a kötetet megírta."
Becht Erika, a Járdányi Pál Zeneiskola zongoratanára
80 oldal
2990 Ft
52 oldal
1490 Ft
Birgit Nilsson minden idők egyik legjelentősebb énekesnője volt, olyan művész, amilyen nem sok születik egy évszázadban. Azon kevesek közé tartozik, akikről elmondható, hogy új fejezetet...
A szalonok világának feltárása az elitkutatás része. Segíthet megérteni egy sor olyan társadalom- és művelődéstörténeti jelenséget, amely a 18. és a 19. századra volt leginkább jellemző,...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ