[...] "A kötet mindahány fejezete egy-egy, a szerző által fontosnak ítélt témát villant fel, de terjedelmében egyiket sem munkálja meg olyan mértékig, hogy valódi mélyanalízis-kísérletként tárgyalhassuk. Így minden egyes problémafelvetésről úgy érezzük, külön könyvet érdemelne. E harminc, alaposan kigondolt, de nem mindig ugyanazzal a körültekintéssel és összeszedettséggel kidolgozott fejezetből csupán néhányban vagyunk kénytelenek a zeneszerzővel kapcsolatos, unalomig ismert paneleket végigolvasni (apasági kérdés, normális vagy aberrált szexuális viselkedés, zsidógyűlölet, pángermán kultúrsovinizmus stb.), a narrátor szívesebben oszt meg velünk eddig ritkán tárgyalt, de a szerző által lényegesnek ítélt mozzanatokat. Ilyen például az a fejezet (15.), melyben oldalakon keresztül Wagner beteges (?) vonzalmát tárgyalja a kifejezetten femininnek tartott színekhez, mint a lila vagy a rózsaszín, valamint az ilyen árnyalatokkal festett, puha ruha- és drapériaanyagokhoz, mint a selyem, a szatén vagy a bársony, melyeket viselni a zeneszerző kedvelt szenvedélye volt. Millington nagyrészt bulvármódra tárgyalja a témát, talán messze annak jelentőségén túl, s az egyetemes művészet eme óriását mint egy komikus, eltorzult szexussal kínlódó, nyavalyogó transzvesztitát állítja elénk." [...]

A kritikát Balázs Miklós írta a café momus honlapjára. Az egész szöveget erre a linkre kattintva olvashatja: http://www.momus.hu/article.php?artid=6621&cat=11