 Az aranykor után
A modern zongoraestek merev, egyforma események: az áhítatos közönség teljes csendben figyeli, hogyan exhumálja a művész a múlt ájult tiszteletet követelő remekműveit. Tételek között tapsolni tilos, szigorú elvárás a kotta nélküli, lézerprecíz játék, és egy légypiszoknyit sem szabad eltérni az Urtext kiadástól. Kenneth Hamilton könyve rengeteg adattal, de akadémikus szószaporítás nélkül mutatja meg, hogy ez bizony nem volt mindig így. A 19. századot és a 20. század első harmadát egy sokkal változatosabb, spontánabb, improvizatívabb zongorakultúra uralta. Tolmács előadók helyett virtuóz zeneszerző-zongoristák (Liszt, Rubinstein, Bülow, Busoni) szórakoztatták a közönséget néha szinte cirkuszi mutatványhoz hasonlóan. Hoffmann, Paderewski, Leschetizky egy olyan hagyomány része volt, amelyben a közvetlenség, a képzelőerő és a változatosság számított a legfőbb értéknek. A cikket itt olvashatja el: https://tinyurl.hu/4yu2//
2019-09-06 14:32:42
|
 |
|
|
|
