 Az elvarázsolt sziget gyönyörei
Pintér Tibor Az elvarázsolt sziget gyönyörei KÖNYVKRITIKA - Élet és Irodalom, LXVIII. évfolyam, 26. szám, 2024. június 28. ► Malina János: L’isola incantata avagy Joseph Haydn és az eszterházi operajátszás 1768–1790. Rózsavölgyi és Társa Kiadó, Budapest, 2023, 349 oldal, 5590 Ft Malina kötete nem szorítkozik Haydn eszterházi tevékenységére, ennél sokkal ambiciózusabb: A Haydn neve által fémjelzett időszak teljes eszterházi operajátszását feldolgozza, elsőként nemcsak a magyar, hanem a nemzetközi szakirodalomban is. A szerző személyes elköteleződése tudható: Malina sokat dolgozott azért, hogy a magyar kultúrtörténet egyik nagy vesztesége, az eszterházi kastélyszínház, ha nem is valóságosan, de szellemi rekonstrukcióként felépüljön. A címben szereplő kifejezés mondhatni esszenciája a barokk udvari opera-színjáték világának. Forrása Versailles, ahol 1664-ben mutatták be Lully Les plaisirs de l’île enchantée című balettjét, mely a későbbiekben magának az udvari életnek vált szinonimájává. Mert az udvar zárt világ, amely megteremti a maga varázslatosságát, és erre elsősorban a művészetek hivatottak. A XVII–XVIII. század folyamán e vonatkozásban minden út Versailles-ba vezet. A főnemesi udvarok pedig igyekeznek a versailles-i mintát követni. Így történt ez Eszterházán is, melyet Malina János mélyreható elemzésekben és leírásokban gazdag könyvében bemutat. Az 1768-ban felavatott udvari színház az elvarázsolt sziget középpontja. És e varázslatos szigeten működött évtizedekig Joseph Haydn – nem éppen varázslatos körülmények között. Malina kötete nem szorítkozik Haydn eszterházi tevékenységére, ennél sokkal ambiciózusabb: a Haydn neve által fémjelzett időszak teljes eszterházi operajátszását feldolgozza, elsőként nemcsak a magyar, hanem a nemzetközi szakirodalomban is. A szerző személyes elköteleződése tudható: Malina sokat dolgozott azért, hogy a magyar kultúrtörténet egyik nagy vesztesége, az eszterházi kastélyszínház, ha nem is valóságosan, de szellemi rekonstrukcióként felépüljön. A kötet ennek a nagy, hosszú és aprólékos kutatómunkának a záróköve. A három nagy egységre épülő könyv első része részletesen bemutatja az eszterházi operajátszás hátterét, melynek középponti alakja Fényes Miklós herceg, ugyanakkor kitekint a bécsi udvari operajátékra, melyhez a leginkább hasonult Eszterháza operai hagyománya, és természetesen bemutatja Haydn több évtizedes eszterházi munkásságát. Jellemző erőssége a kötetnek, hogy ezt a területet igen szűkszavúan kezeli, egyszerűen azért, mert a témának könyvtárnyi az irodalma, és Malina nem az ismert tényeket kívánja újra elmondani. Az első rész talán legérdekesebb zárófejezete az eszterházi mindennapok részletes leírása: a művészeti és kulturális élet bemutatása, egészen a kávéházig és a biliárdasztalokig. Ezeken az oldalakon elevenedik meg leginkább az elvarázsolt sziget világa. A másik két nagy rész az előadó-művészeteket, azon belül is természetesen az operai repertoárt tárgyalja. Eszterháza hamisítatlan italomán operakultúrával rendelkezett, akárcsak Bécs. A bemutatott darabok mind olasz librettókra írt elsősorban dramma giocosók, azaz komikus operák, melyek szerzői Haydn mellett Cimarosa, Gazzaniga, Anfossi, Paisiello – azaz a kor zenei hétköznapjainak komponistái. Eszterháza – ahogy a szerző írja – igazi operai nagyüzem volt: „(...) a felújításokat nem számolva, évi négy-kilenc operabemutatót, továbbá alapjáratban eleinte heti két, majd 1780 nyarától heti három opera-előadást tartottak, ami évi 50-125 előadást jelentett, (...) a szó szoros értelmében az operajátszás határozta meg Eszterháza életritmusát” (228.). E nagyüzem feltérképezése és alapos leírása a kötet legfigyelemreméltóbb erénye. Egyrészt az Eszterházán favorizált szerzők, az előadott művek, a librettók és az énekesek tekintetében, másrészt a színpadtechnika alapos bemutatásában. Ez utóbbi okozhatta a legtöbb fejtörést a szerzőnek, ugyanis az eredeti tervrajzok híján a fennmaradt korabeli színházak alapján igyekszik rekonstruálni az eszterházi operát. Az operaház intézményi ambíciója azonban nem volt szerény: „A schönbrunni színház analógiája annyit jelent, hogy noha nem ismerjük a külsejében is jó színvonalú új eszterházi színház alkotóját, szándéka a császári magánszínház variánsának létrehozása lehetett” (198.). Malina János könyve az első és nagyigényű rajza Eszterháza operai világának, melyről 1772-ben így írt Bessenyei György Az eszterházi vigasságokban: „A sok énekesné egymás után kijő, / Mondják nótájikat, s buja mellyek felnő. / Az égő erdőkbe édes szavok hangzik, / Érzésében a szív bágyad s szunnyadozik." 2024-07-08 11:43:48
|
 |
|
|
|
