Andrea Bocelli 1958-ban, az olaszországi Lajatico-ban született. Mielőtt végleg a zenének szentelte volna életét, a pisai egyetemen hallgatott jogtudományt és egy évig ügyvédként dolgozott. 1994-ben megnyerte a Sanremói Dalfesztivált, „Új Javaslatok” kategóriában. A következő évben negyedik helyezést ért el, az ekkor előadott Con te partiròc. dallal futott be és Európa szerte ismertté vált.
Bocelli eddig 70 millió példányban adta el lemezeit, ezzel az úgynevezett pop-opera legsikeresebb előadója lett. Olyan nagy és elismert énekesekkel lépett már föl, mint Luciano Pavarotti vagy Sarah Brightman.
Önéletrajzi regénye 1999-ben jelent meg Olaszországban, 2013. szeptemberétől pedig már Magyarországon is olvasható lesz.
Győriványi Ráth Györgyöt eddig karmesterként ismerte a közönség és a zenetörténet, de az utóbbi évtizedekben egyre több időt szentelt tudományos kutatásainak és a zeneművészet doktorává...
Az ELEMEK című zongorasorozat tételei a tűz, a föld, a levegő és a víz szellemében
születtek meg. Ahogy a kötetekben a tételek újra és újra megteszik az őselemek körét,
a zongoratechnika...
Győriványi Ráth Györgyöt eddig karmesterként ismerte a közönség és a zenetörténet, de az utóbbi évtizedekben egyre több időt szentelt tudományos kutatásainak és a zeneművészet doktorává...
Jávori Ferenc, vagy ahogy sokan ismerik, Fegya, a klezmer spiritus rektora. Elsajátította majd megújította a jellegzetes zsidó hangszeres nép-zenét. Zenekarával, az 1990-ben megalakított Budapest...