Steven Isserlis rendkívül fiatalon született.
Az egész családja zenerajongó: édesapja
hegedült, édesanyja zongorázott, nővérei
hegedűn és brácsán játszanak – a csellót
tehát azért vette a kezébe, hogy ne maradjon
ki a buliból. Nagyon hamar eldöntötte,
hogy élete hátra lévő részében nem akar
mást csinálni, csak csellózni (részben azért,
mert így nem kell túl korán kelnie, hogy
bemenjen a munkahelyére). Manapság
azzal tölti az idejét, hogy utazik a világban,
és koncerteket ad azoknak, akik kíváncsiak
rá (olykor azoknak is, akik nem), no meg
lemezeket készít. Angilában, Skóciában és
Amerikában tanult, s legfontosabb tanára az
elbűvölően különc hölgy, Jane Cowan volt.
Tőle tanulta meg, hogy a muzsikusnak jóban
kell lennie azokkal a zeneszerzőkkel, akiknek
a műveit játssza. 1998-ban az angol királynő
a Brit Birodalom Rendjével tüntette ki
mindazért, amit a „zenéért tett” (bár szerinte
igaziból a külsője miatt kapta); 2000-ben
pedig Zwickau városa (Robert Schumann
szülőhelye) Schumann-díjat adományozott
neki. Jelenleg Londonban él Pauline-nal (aki
próbálja rendben tartani), fiával, Gabriellel
(aki sikerrel tartja rendetlenségben),
rengeteg csellóval meg egy zongorával.
Sok hobbija van, de a legjobban azt szereti
(mármint a zenehallgatáson és az olvasáson
kívül), ha nagyokat ehet.
Győriványi Ráth Györgyöt eddig karmesterként ismerte a közönség és a zenetörténet, de az utóbbi évtizedekben egyre több időt szentelt tudományos kutatásainak és a zeneművészet doktorává...
Az ELEMEK című zongorasorozat tételei a tűz, a föld, a levegő és a víz szellemében
születtek meg. Ahogy a kötetekben a tételek újra és újra megteszik az őselemek körét,
a zongoratechnika...
Győriványi Ráth Györgyöt eddig karmesterként ismerte a közönség és a zenetörténet, de az utóbbi évtizedekben egyre több időt szentelt tudományos kutatásainak és a zeneművészet doktorává...
Jávori Ferenc, vagy ahogy sokan ismerik, Fegya, a klezmer spiritus rektora. Elsajátította majd megújította a jellegzetes zsidó hangszeres nép-zenét. Zenekarával, az 1990-ben megalakított Budapest...