kiadvány oldalanként
oldal
0 Ft
oldal
0 Ft
oldal
0 Ft
oldal
0 Ft
oldal
60000 Ft
oldal
0 Ft
Szeretettel ajánlom gyűjteményemet énektanároknak, valamint művészeti iskolák hangszeres tanárainak. E kötettel az volt a célom, hogy segítséget adjak az ének-zene órák színesítéséhez, a hangszert tanulóknak pedig a fellépések gyakorlásához. A szereplés az ének-zene órákon lendületet ad a hangszeres gyakorláshoz. A népdalok nemcsak a tankönyvben szereplő hangnemekben, hanem 2? 2?-s előjegyzésekre transzponálva is előfordulnak, hogy a növendékeknek hangszeres feladatot is jelentsenek. A gyűjteménynek bármely, violinkulcsban játszó hangszeres zenész hasznát veheti. A kötetben előforduló kétszólamú művek és zongorakíséretes darabok alkalmasak arra is, hogy az iskolai ünnepélyeket színesítsük velük.
72 oldal
2490 Ft
A második világháború, legfőképpen a színházak 1949-es államosítása utáni politikai, hatalmi és nyelvi kavarodásban az operett is ideológiai képződménnyé válik, s ez veszélyezteti annak a jellegzetesen budapesti játékgyakorlatnak a megmaradását, amely számos ismert zeneszerző és librettista közös életművével létrehozta a magyar operett műfaját. A bécsi, berlini és párizsi operettélet mellett a budapesti zenés színházi gyakorlat mondható jelentősnek Európa kulturális emlékezetében, s hogy ez ma is így van, nem kis részben Gáspár Margitnak, a Fővárosi Operettszínház élére 1949-ben kinevezett igazgatónak köszönhető. Az Operettszínház Gáspár-korszakának első bemutatója a Rajk-per idején, utolsó bemutatója a forradalom előtti nyárelőn kerül színre. A heves és megrázó politikai történetek az igazgatót 1956. október 30-án felmondásra késztetik, ezzel véget ér egy politikailag mindvégig elkötelezett, de szakmailag kifogástalan etikával, mély humánummal, végtelen invencióval végigvitt hét év. Ez a színház egyik legjellegzetesebb korszaka, az átmentés korszaka. Kötetünk a Fővárosi Operettszínház 1949-1956 közötti repertoárját mutatja be, egyenként elemezve a hét évad huszonkilenc bemutatóját, az ezres szériát futó nagyoperetteket éppúgy, mint a vasárnapi gyerekmatinékat és táncesteket, kiemelve a rendezés, a zenés dramaturgia, a zenés színészet és a tér elemeit, vagyis az előadás esztétikai felülete felől tesszük láthatóvá a kulturális kontextust és a hatástörténetet. Kitérünk az intézmény és a város viszonyára, az ideológiai környezetre, a közösség elvárásrendjére, s az operettek kapcsán ráismerünk a rendszert, kultúrát és nyelvet váltó ország traumájára és túlélési stratégiáira. Az olvasó kronologikusan, a bemutatók sorrendjében követheti azt a folyamatot, amely a szovjet és a népi demokratikus operettek játszása mellett a saját fejlesztésű, úgynevezett termelési operetteket is megalkotja, majd elérkezhet azokhoz az előadásokhoz, amelyek Lehár és Kálmán műveit hozzák a társulatra újraszabva közönség elé.
592 oldal
6990 Ft
A második világháború, legfőképpen a színházak 1949-es államosítása utáni politikai, hatalmi és nyelvi kavarodásban az operett is ideológiai képződménnyé válik, s ez veszélyezteti annak a jellegzetesen budapesti játékgyakorlatnak a megmaradását, amely számos ismert zeneszerző és librettista közös életművével létrehozta a magyar operett műfaját. A bécsi, berlini és párizsi operettélet mellett a budapesti zenés színházi gyakorlat mondható jelentősnek Európa kulturális emlékezetében, s hogy ez ma is így van, nem kis részben Gáspár Margitnak, a Fővárosi Operettszínház élére 1949-ben kinevezett igazgatónak köszönhető. Az Operettszínház Gáspár-korszakának első bemutatója a Rajk-per idején, utolsó bemutatója a forradalom előtti nyárelőn kerül színre. A heves és megrázó politikai történetek az igazgatót 1956. október 30-án felmondásra késztetik, ezzel véget ér egy politikailag mindvégig elkötelezett, de szakmailag kifogástalan etikával, mély humánummal, végtelen invencióval végigvitt hét év. Ez a színház egyik legjellegzetesebb korszaka, az átmentés korszaka. Kötetünk a Fővárosi Operettszínház 1949-1956 közötti repertoárját mutatja be, egyenként elemezve a hét évad huszonkilenc bemutatóját, az ezres szériát futó nagyoperetteket éppúgy, mint a vasárnapi gyerekmatinékat és táncesteket, kiemelve a rendezés, a zenés dramaturgia, a zenés színészet és a tér elemeit, vagyis az előadás esztétikai felülete felől tesszük láthatóvá a kulturális kontextust és a hatástörténetet. Kitérünk az intézmény és a város viszonyára, az ideológiai környezetre, a közösség elvárásrendjére, s az operettek kapcsán ráismerünk a rendszert, kultúrát és nyelvet váltó ország traumájára és túlélési stratégiáira. Az olvasó kronologikusan, a bemutatók sorrendjében követheti azt a folyamatot, amely a szovjet és a népi demokratikus operettek játszása mellett a saját fejlesztésű, úgynevezett termelési operetteket is megalkotja, majd elérkezhet azokhoz az előadásokhoz, amelyek Lehár és Kálmán műveit hozzák a társulatra újraszabva közönség elé.
592 oldal
6990 Ft
A jelen kötetben Lajtha László (1892-1963) zeneszerző, népzenekutató és zenepedagógus írásainak magyar nyelvű kritikai összkiadását kapja kézhez az Olvasó. A Lajtha-írások legjelentősebb zenetörténeti értékét elsősorban azok a népzenekutatásunk ,,hőskorában" (1925-1962) készült tanulmányok, cikkek, előadások képviselik, amelyeket a szerző az országos gyűjtőmozgalom kérdéseiről és saját gyűjtő munkájának eredményeiről hazai és külföldi fórumokon közreadott. Lajtha, aki a magyar népzenekutatás első intézményes gyűjteményének és kutató-műhelyének, a Nemzeti (Néprajzi) Múzeumnak 1919-1949-ig munkatársa, később vezetője volt, magyar és idegen nyelvű írásaival mindenekelőtt a Bartókkal és Kodállyal közös tudományos ,,frontot" erősítette, akiknek jobb megértéséhez is ismernünk kell Lajtha gondolatait. A népzenekutatás nemzetközi fórumainak (CIAP, IFMC) vezető személyiségeként a magyar népzenekutatás kiemelkedő eredményeit ismertette idegen nyelvű publikációiban. Írásaiban jól körvonalazódik önálló szemléletű gyűjtő-programja, amely arra enged következtetni, hogy Bartók és Kodály mellett ő volt az a kutatószemélyiség, aki a népzene ,,homályban" maradt területeit a hagyományos népkultúra egyéb ágaival való szoros összefüggésben (hangszeres népzenei együttesek, néptánc-, illetve a későbbiekben az egyházi népének kutatása) elsőként feltárta. A közzétett mintegy száz művet a Lajtha-centenáriumra megjelent első, válogatott Lajtha-írásgyűjteményünk tematikus felosztása szerint csoportosítottuk. A legjelentősebb tematikus egységet (3-63.) a népzenei-, néptánc- és hangszertörténeti kutatások eredményeit közlő művek képviselik, a további mintegy negyven műből álló csoport (64-101.) a zeneszerző és pedagógus zenei életre reflektáló cikkeit, megemlékezéseit, kritikáit tartalmazza. Kortársaival ellentétben saját zeneműveinek ismertetésétől tartózkodott, zeneszerzői nyilatkozatai is igen csekély számban láttak napvilágot, de amikor ő szólt Bartók Béláról, Claude Debussyről, Vaughan Williamsről, akkor mindenki másnál hitelesebb képet adott kortársairól és saját magáról. Minden írása magán viseli a bonyolult, de mégis rendezett, az igazság és szépség keresésében fáradhatatlan egyéniség vonásait. Az íráskötetet függelék, szerzői bibliográfia, névmutató egészíti ki.
800 oldal
8990 Ft
Harmony is one of the most important elements of teaching classical music: it helps to train hearing, understand the harmonic logic of music, and overview the basic rules of voice-leading. Many have reservations...
A zeneszerző-életrajzok az esetek túlnyomó részében kevés izgalmat tartogatnak az utókor számára, Georg Friedrich Händel (1685-1759) pályája azonban e tekintetben is kivételesnek mondható....
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ