kiadvány oldalanként
A kötetben található írások két nagyszerű alkotó barátságának és együttműködésének a lenyomatai. Igor Sztravinszkij és Charles Ferdinand Ramuz az első világháború idején, 1915-ben találkoztak Svájcban, és azonnal megkedvelték egymást. A barátság hamarosan közös munkákhoz vezetett. Ramuz, mint a francia nyelvű svájci irodalom egyik kiválósága, három Sztravinszkij-mű - a Menyegző, a Róka és a most új fordításban közölt A katona története - librettóját írta meg. Talán emiatt is gondolt vissza oly szívesen a zeneszerzőre, és vidám hangulatú memoárban örökítette meg a vele való találkozásait. Ez a szöveg egyszerre számol be két kiemelkedő művész barátságáról, szerzői hitvallásáról és egy viszontagságokkal teli korról, s nem mellesleg A katona története keletkezéséről is fontos részleteket közöl. Ezért akár bevezetőként is olvasható Sztravinszkij egyik legfontosabb művéhez, amelynek szövegkönyvét most új fordításban olvashatjuk.
120 oldal
1990 Ft
Ez a tanulmánykötet egy, a magyarországi populáris zene 20. századi történetével foglalkozó könyvsorozat harmadik darabja. E gyűjtemények nem egyetlen, nagy narratíva köré épülnek, és nem az eddigi tudások szisztematikus összefoglalásai kívánnak lenni. Ellenkezőleg: számos tudományterület, intézmény és alkotói műhely képviselőinek - rendszerint kisebb témákra, részproblémákra, esetekre koncentráló - szövegei szerepelnek bennük, amelyek olykor kérdezésmódjukban, fogalomhasználatukban, de akár az azonos forrásokból levont következtetéseikben is különböznek egymástól. Ám talán épp ezek a különbségek mutathatják meg, hogy ugyanazoknak a zenei jelenségeknek és gyakorlatoknak egészen eltérő megközelítései is létezhetnek, és hogy a politika- és intézménytörténeti, a zenei-esztétikai, a szociológiai vagy a médiatudományi vizsgálódások egyaránt - jóllehet más és más módon - hasznosulhatnak a populáris zenei kutatásokban. A szerzők ezúttal a saját speciális kutatásaikhoz kapcsolódóan azt igyekeztek körüljárni, hogy milyen panelek, mintázatok mentén jönnek létre a populáriszene-történetek; hogy miként működik a hazai populáris zene múltjával kapcsolatos emlékezet; s hogy mi szorul újragondolásra, illetve alkalmazható még ma is a téma kutatását korábban meghatározó paradigmák közül. A magyar populáris zene története(i)ben az operettől a cigányzenén át a pop-rock különböző irányzataiig számos, hosszú ideje egymás mellett létező zenei jelenségről olvashatunk, de közben Magyarország társadalmának és kultúrájának néhány fontos kérdésével is megismerkedhetünk.
464 oldal
3990 Ft
Járdányi Pál (1920-1966) zeneszerző, népzenekutató és zenepedagógus születésének centenáriuma hívta életre e tanulmánykötetet. A kiadvány célja azonban nem korlátozódik a formális tiszteletadásra: nemcsak Járdányi alakja körvonalazódik a róla szóló mélyanalízisekből, hanem személyén és tevékenységén keresztül egy bő fél évszázad elevenedik meg annak művészi és tudományos eredményeivel, politikai kötélhúzásaival és személyes tragédiáival együtt. A magyar zeneszerzés és zenetudomány jelentős képviselői - többek között Kodály Zoltán, Ádám Jenő, Dohnányi Ernő, Farkas Ferenc, Ligeti György, Rajeczky Benjamin, Szabolcsi Bence és Szőllősy András - vonulnak fel a zenei élet egy-egy izgalmas jelenségére fókuszáló esettanulmányokban, amelyeknek érvelései helyenként hangsúlyosan, máshol csupán áthallások révén érzékeltetik Járdányi álláspontját az aktuálisan tárgyalt kérdésekben. A tanulmányok sokszínűsége jóvoltából a kötet nemcsak a gyakorló muzsikusok és a zenetudomány művelői számára biztosít tudományos hitelességű forrásanyagot, hanem a zene- és kultúratörténet iránt érdeklődő nagyközönség számára is érdekfeszítő olvasmányokat kínál a 20. századi magyar zene történetéről.
440 oldal
3990 Ft
Birgit Nilsson minden idők egyik legjelentősebb énekesnője volt, olyan művész, amilyen nem sok születik egy évszázadban. Azon kevesek közé tartozik, akikről elmondható, hogy új fejezetet nyitottak az operaéneklés történetében. Szerencsés helyen és időben, ideális körülmények között indult a karrierje: a második világháború utáni Stockholm nemcsak egy kiváló hazai erőkből álló, biztos kézzel vezetett operai együttesnek adott otthont, de számos világhírű vendégkarmester is ellátogatott a svéd fővárosba. Innen indulva Nilsson a világ összes jelentős operaszínpadára eljutott, a korszak legnagyobb Turandotjai, Saloméi és Izoldái között tartották számon. Wagner-énekesnőként főszereplője volt a Bayreuthi Ünnepi Játékok világháború utáni újjászületésének, az ,,Új Bayreuth" kísérletező időszakának, és részese lett a 20. század egyik legjelentősebb operai hangfelvétel-sorozatának, A nibelung gyűrűje Solti György által vezényelt produkciójának. Az operajátszás-történet egyik aranykorában volt világsztár, olyan korszakban, amelyben - az ő szavaival élve - ,,kész botránynak" számított, ha egy felvonás végén csak háromszor tapsolták ki a szereplőket a függöny elé. Önéletrajzában - mely megjelenése után egy évvel díjat nyert a humoráért - jókedvűen, elragadó stílusban mesél gyerekkoráról, tanulmányairól, pályakezdő éveiről, nagy sikereiről, hangfelvételeiről, rajongóiról és első számú rajongójáról: a férjéről. Szinte mindent megtudunk, amire egy operarajongó kíváncsi lehet: háttérinformációkat a világ nagy operaházairól és azok igazgatóiról, személyes történeteket nagy énekesekről és karmesterekről, első kézből értesülhetünk megmosolyogtató színpadi csínyekről és kínos operai bakikról. Nilsson szakértőként ír az éneklésről, az énektanításról, operákról, operarendezésről, s az operarajongók és a szakmabeliek egyaránt sokat tanulhatnak abból, ahogy legkedvesebb szerepeit részletesebben is elemzi. De ugyanilyen szívesen mesél a hobbijairól, ételekről, árverésekről, ékszerekről, mindarról, ami az ő életét körülvette. S teszi mindezt félreismerhetetlen stílusában, melyben végig jelen van a saját hivatása - ahogy ő maga mondja: ,,opera az életem."
448 oldal
3990 Ft
A szalonok világának feltárása az elitkutatás része. Segíthet megérteni egy sor olyan társadalom- és művelődéstörténeti jelenséget, amely a 18. és a 19. századra volt leginkább jellemző, s a 20. századdal elmúlt. Elsősorban azért, mert a szalon mint társas együttléti forma abban a világban keletkezett, amikor még nem ismerték fel az elektromos áram lehetőségeit és vele a magnetofont, a filmet, illetve a hangrögzítés és az ismételhető lejátszás mind gyorsabban fejlődő technikai csodáit. A 20. század elejéig a zenét szerte a világon nagyjából mindenütt otthon játszották és hallgatták, hiszen a kevés zenés színház, operaház és hangversenyterem elérése a távolságok, az utazás nehézségei, a hozzájutás költségei miatt jószerivel csak a nagyvárosokban jöhetett szóba. Az otthoni muzsika egybe is fogta a családot, feladatot adott minden tagjának, s különösen a háziasszonynak, aki az egyre növekvő középosztályban még jól tudott játszani egy-egy hangszeren, s közülük is elsősorban a mind népszerűbb zongorán. A szalonok a politikai és diplomáciai kapcsolatépítésre, az irodalmi művek felolvasására, olykor kisebb színházi előadásokra is lehetőséget adtak, de a felső középosztály és az arisztokrácia zenés szórakozásának is a legfontosabb helyszínét jelentették, ám a 20. századra e rétegek is elszoktak a házimuzsikálástól, a szalonélettől. Frank Tibor kötete
208 oldal
3590 Ft
Vannak a művészet világában tetőző vagy hanyatló periódusok - azok az évek azonban, amelyekben Robert Schumann az általa alapított és szerkesztett Neue Zeitschrift für Musik tanulmányait, cikkeit, kritikáit írja, a születés esztendői. Ez idő tájt - a 19. század harmincas éveiben - alakul ki a szó modern értelmében vett opera- és hangversenyélet, a zenei sajtó, a zenekritika és zenei publicisztika, az intézményes zeneoktatás, sőt az első kritikai kiadások - összkiadások - is ekkortájt születnek meg. Schumann avatott tollforgató, de nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy egyrészt igazi hivatása a zeneszerzés, másrészt korának hű gyermeke, tehát nem idegen tőle az indulat, sőt a csapongás sem. Ezért írásaiban megfigyelhető bizonyos rapszodikus jelleg, ez azonban nem hiányosság, hanem szín, személyiségjegy, érték. Izgalmas élmény megismerni a megháromszorozott alkotói-kritikusi szubjektum alteregóit: a harcias Florestant, a szelíd Eusebiust és a kiegyensúlyozott Raro mestert. Az a körülmény, hogy az ő eltérő beszéd- és gondolkodásmódjuk érzékeny többszólamúsága az írásoknak finoman ellenpontos jelleget ad, arra is figyelmeztet, hogy Schumann szövegeit olvasni mindig személyes tapasztalat - hogy a kritikákon keresztül bizalmas közelségbe kerülünk a zeneszerző személyiségéhez. A Schumann írásaiból válogató kötet régi adóssága a magyar zenei könyvkiadásnak. A többségében rövid, mindössze néhány oldal terjedelmű szövegek nemcsak a 19. századi zenei élet fontos dokumentumai, amelyek többek között Liszt, Chopin vagy Mendelssohn korabeli recepciójára vetnek fényt, hanem a modern zenekritika műfajának születését is nyomon követhetjük belőlük.
344 oldal
3990 Ft
Az utóbbi években Magyarországon is megerősödtek az új szemléletű populáris zenei kutatások, egyre több hazai műhelyben jelennek meg a népszerű zene témaköréhez kapcsolódó munkák. Ezek sorát erősíti Ignácz Ádám monográfiája is, amely mindenekelőtt azt kívánja bemutatni, hogy az államszocialista Magyarországon milyen zenetudományi és zeneszociológiai koncepciók mentén közelítettek a populáris zenei jelenségekhez, és hogy a populáris zene milyen sajátos körülmények hatására válhatott hazánkban (és az egykori keleti blokk más országaiban) az akadémiai kutatás tárgyává - azzal párhuzamosan vagy annál is korábban, mint ahogy ez a hidegháborús nyugaton történt. A könyv középpontjában a Rákosi-korszak, valamint a Kádár-korszak első időszakának zenei diskurzusai állnak, de mellettük a zene esztétikai, társadalmi és politikai szerepéről folytatott közéleti viták is kitüntetett figyelmet kapnak. A szerző megközelítése új szempontokat nyújt a magyarországi populáris zene múltjának feldolgozásához, illetve a 20. századi magyar zenetudomány szociológiai és tudománytörténeti vizsgálatához. A kötet annak megértéséhez is közelebb viheti az olvasót, hogy a változó politikai és ideológiai körülmények között milyen megfontolások mentén különböztették meg a zenei szférákat egymástól, s mikor mely zenei jelenségeket társították a populáris zene (valamint a művészi zene és a népzene) fogalmához. Bár a vizsgált korszak sajátosságaiból fakadóan a témát illető politikai és intézményi vonatkozások is megkerülhetetlenek, a könyv főbb sarokpontjait sokkal inkább az államszocializmus kultúrájának és tudományos törekvéseinek a politikával olykor összetalálkozó, máskor attól függetlenedő kérdései jelentik.
356 oldal
2990 Ft
Korunkban, mondhatni, megszokott jelenség, hogy a zeneszerző elméleti reflexiókat fűz művéhez, előkészíti, felvezeti vagy éppen iskolázza az esztétikai tapasztalatot, vagy kontextualizálja alkotásait. A 19. században ez jóval ritkábbnak számított; az pedig, hogy egy olyan jelentőségű művészeti életműnek, mint amilyen Richard Wagneré, egyenesen a szerző saját kezűleg írott elmélete nyisson kaput, kifejezetten egyedülálló recepciótörténeti jelenség. A Wagner műveinek előadásával, befogadásával és értelmezésével kapcsolatos kérdések máig elválaszthatatlanok azoktól a vitáktól, amelyek az elméleti írásaiban vagy az azok kapcsán felvetett fogalmakról - például a Gesamtkunstwerkről, a végtelen dallamról, a jövő zenéjéről, a zenedrámáról - szólnak. Ez a kötet Richard Wagner művészetelméleti írásaiból nyújt válogatást a magyar olvasónak. Igyekeztünk olyan szövegeket kiválasztani, amelyeket a gyakorló muzsikus tapasztalatai hitelesítenek, hiszen Wagner szövegei között számos spekulatív természetű írás is helyet kapott. A zürichi években megjelentett elméleti művek többségének (így az Opera és dráma, vagy A jövő műalkotása) célja egy még nem létező művészet elméleti körvonalazása volt. Ezzel szemben az 1870-es években keletkezett, kései zenedramaturgiai írások annak a művésznek a gondolatait és tapasztalatait juttatják kifejezésre a ,,zenedráma" gyakorlatával kapcsolatban, aki már megalkotta a ,,jövő műalkotásait". E kései szövegek izgalmas módon lépnek vitába az Opera és dráma meghatározó téziseivel, oly módon, hogy szerzőjük voltaképpen sohasem vonta vissza az abban kifejtett, korábbi meggyőződéseit. E zenedramaturgiai írások mellett az olvasó Wagner két korábbi, nagy jelentőségű és hatású szövegét is megtalálja e gyűjteményben: a szimfonikus költemények 1857-ben keletkezett apológiáját és a karmesteri gyakorlatot talán minden egyéb korabeli írásműnél mélyebben meghatározó esszét a vezénylésről.
240 oldal
3590 Ft
Ez a kötet az új zene kialakulásának idején - a 20. század második és harmadik évtizedében - született, német nyelvű zeneszerzői írásokból válogat. Ezt az időszakot mindenekelőtt Arnold Schönberg elméleti írásain keresztül igyekszik bemutatni, emellett pedig az 1910-es évek két olyan esztétikai vitájának a részleges rekonstrukciójára vállalkozik, amelyeknek a főszereplői zeneszerzők voltak. A gyűjtemény részben hiánypótló céllal készült: nagyrészt olyan jelentős, zenetörténeti munkákban sokat hivatkozott szövegek kaptak benne helyet, amelyeknek eddig még nem létezett magyar fordítása. A válogatás során ugyanakkor tartalmi szempontok is érvényesültek: arra törekedtünk, hogy az itt egymás mellé-mögé állított dokumentumok azt a rendetlenséget érzékeltessék, amely az új zenét kísérő kommentárokat és vitákat eleinte jellemezte. A tízes évek időszaka sokkal inkább szólt tervezgetésről és küzdelmekről, mintsem látványos eredményekről és kiérlelt koncepciókról, és mindennaposnak számított, hogy a legradikálisabb, jövőorientált esztétikák szerzői az általuk támadott hagyományba tökéletesen illeszkedő zeneműveket alkottak, vagy épp fordítva: azok, akik kompozícióikkal a legmesszebbre távolodtak a klasszikus-romantikus örökségtől, esztétikai nézeteikben, illetve művészi önreprezentációjukban még nem tudtak a (romantikus) hagyományokkal teljesen leszámolni. Az Írások az új zenéről mindezek mellett a címében szereplő fogalom kialakulásáról és korabeli értelmezéseiről is némi információval szolgál, és a zenetudományitól eltérő perspektívából mutathatja meg, hogy a zeneszerzők a 20. század első évtizedeiben mit is értettek ,,új zenén", illetve ,,újdonságon" és ,,újszerűségen" általában. Reményeink szerint az itt közölt vitairatok, előadások és esszék egytől-egyig értékes források lehetnek mindazok számára, akik szeretnék megismerni a 20. század eleji német zene történetét, illetve a korszak zenei-esztétikai gondolkodását.
296 oldal
3590 Ft
Ma már senki nem vonja kétségbe, hogy Dohnányi Ernő (1877-1960) Bartók Béla és Kodály Zoltán mellett a 20. századi magyar zenetörténet egyik legjelentősebb alakja volt. Dohnányi zeneszerzői, karmesteri, előadói munkásságáról az elmúlt évtizedek kutatásainak köszönhetően egyre többet tudunk. Kevésbé közismert ugyanakkor, hogy szerteágazó tevékenységének köszönhetően, hosszú élete során Dohnányi számos olyan szöveget is írt, amelyek általános zenetörténeti vagy zeneélet-történeti szempontból jelentősnek mondhatók. Emellett igen tanulságosak a különféle minőségében, azaz zeneszerzőként, előadóként, pedagógusként vagy intézményvezetőként adott nyilatkozatai és interjúi is. Jelen kötet ezekből kínál válogatást abban a reményben, hogy a szövegek elolvasása hozzájárulhat a napjainkban mind népszerűbb zeneszerző személyiségének és konzervatív-eklektikus stílusának jobb megértéséhez, valamint a korszak magyar és nemzetközi zenekultúrájának a megismeréséhez. A különféle hagyatékokból összegyűjtött, illetve sajtókutatások során feltárt dokumentumokat számos magyarázó és kiegészítő jegyzet hozza közel az olvasóhoz.
560 oldal
4490 Ft
Jávori Ferenc, vagy ahogy sokan ismerik, Fegya, a klezmer spiritus rektora. Elsajátította majd megújította a jellegzetes zsidó hangszeres nép-zenét. Zenekarával, az 1990-ben megalakított Budapest...
A zeneszerző-életrajzok az esetek túlnyomó részében kevés izgalmat tartogatnak az utókor számára, Georg Friedrich Händel (1685-1759) pályája azonban e tekintetben is kivételesnek mondható....
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ